FCI 'Italian Breed Standard'

GENERAL APPEARANCE: Large, heavy massive and bulky dog, whose length of body exceeds the height at the withers.

IMPORTANT PROPORTIONS: The length of the body is 10% more than the height at the withers. The ratio skull-muzzle is of 2 to 1.

BEHAVIOUR AND TEMPERAMENT: Steady and loyal, not aggressive or biting without reason, guardian of the property and its inhabitants, always vigilant, intelligent, noble and majestic.
HEAD: Short and massive, with a skull wide at level of zygomatic arches; its length is about 3/10 of the height at the withers. Ample skin with wrinkles and folds of which the most typical and the best marked goes from the outer palpebral angle down to the lip angle. The upper longitudinal axes of the skull and the muzzle are parallel.

CRANIAL REGION: The skull is wide, flat, particularly between the ears, and, seen from the front, slightly convex in its fore part. The bizygomatic width is more than half the length of the head. The zygomatic arches are very prominent, but with flat muscles. The protuberances of the frontal bones are well developed; the frontal furrow is marked; the occipital crest is hardly visible.
Stop - Well defined.

Nose - Set in the prologation of the muzzle, must not protrude beyond the outer vertical line of the lips; must be voluminous with large, well opened nostrils. Its color is according to the colour of the coat: black for the black subjects, dark grey-brown in dogs of other colours, and chestnut for brown coats.
Muzzle - It is very wide and deep; its length corresponds to that of the fore-face and must be equal to the third of the length of the head. The lateral sides are parallel (between them), so that, seen from the front, the shape of the muzzle is practically square.
Lips - Fleshy, thick and full; upper lips, seen from the front, form an inverted "V" at their meeting point. The lower lateral profile of the muzzle is shaped by the upper lips; their lowest part is the corner of the lips, with visible mucous membranes, situated on the vertical from the external angle of the eye.
Jaws - Powerful with strong jaw bones and dental arches joining perfectly. Lower jaw must be well developed in its width.
Teeth - White, well developed, regularly aligned and complete in number. Scissor bite, i.e. upper incisors closely overlapping the lower ones in close contact, set straight to the jaw, or pincer bite, i.e. upper incisors meet edge to edge with the lower incisors.
Eyes - Set on an equal frontal level, well apart one from the other; rather round, slightly deep set. Compared with the coat color, the color of the iris is darker. The eye may nevertheless be lighter in coats of diluted shades.
Ears - Small in relation to the size of the dog, of triangular shape, set above the zygomatic arch, they are flat and close to the cheeks. When they are cropped, they have the form of an almost equilateral angle.

Profile - The upper profile is slightly convex.
Length - Rather short, measures about 2,8/10 of the height of the withers.
Shape - Conical trunk shaped, well muscled. At mid-length the perimeter is equal to about 8/10 of the height at the withers.
Skin - Lower edge of the neck is well endowed with loose skin which forms a double dewlap well separated, but not exaggerated; starts at level of the lower jaw and does not go beyond middle of the neck.

BODY: The length of the body exceeds by 10% the height at the withers.
Top line - Top line of the back is straight; withers are wide, long and not very prominent.
Back - Broad and of a length about 1/3 of the height at the withers. The lumbar region must be harmoniously united with the back, and muscles well developed in width. The ribcage ample, with long and well sprung ribs. The circumference of the thorax is about 1/4 more than the height at the withers.
Rump - Wide, strong and well muscled. Its obliqueness compared with the measured horizontal on that of the hip bone (coxal) is about 30°. Its length is equal to 3/10 of the height at the withers. The hip bones are prominent to the extent of reaching the top lumbar line.
Chest - Broad and wide with well developed chest muscles. Its width is in direct relation with that of the ribcage and reaches the 40-45% of the height at the withers. The tip of the sternum is situated at the level of the scarpular-humeral joint.
Tail - Broad and thick at its root; strong, tapering slightly towards the tip. In length it reaches the articulation of the hock, but usually is docked at about 2/3 of its length. At rest is carried hanging and curved in sabre fashion, in action lifted horizontally or slightly higher than the top line.

Forequarters - On the whole, the forequarters, from the ground to the point of the elbow, seen in profile and from the front, are vertical with a strong bone structure in proportion with the size of the dog.
Shoulders - Their length measures about 3/10 of the height at the withers with an obliqueness of 50°-60° on the horizontal. The muscles are well developed, long and well defined. The angle of the scapulo-humeral articulation is 105°-115°.
Arm - Measures about 30% of the height at the withers, Obliqueness is of 55°-60° furnished with significant musculature.
Elbows - Covered with abundant loose skin, They are not too close to the body.
Forearms - Its length is almost the same as that of the arm. Placed in perfect vertical position, of a strong bone structure with lean and well developed muscles.
Pastern joint - Broad, lean and without nodosity, continues the vertical line of the forearm. Pastern - Flat, continues the vertical line of the forearm. Its inclination on the horizontal towards the front is of about to 75°. Its length is equal to about 1/6 of the length of the limb from the ground up to the elbow.
Forefeet – of round shape, large, toes well arched and well-knit. The pads are lean, hard and well pigmented. The nails are strong, curved and a dark color.
Hindquarters - On the whole they must be powerful and sturdy in proportion with the size of the dog and capable of the required propulsion in movement.
Upper thigh - In length measuring 1/3 of the height at the withers and its obliqueness on the horizontal is about 60°. It is broad with thick, prominent but clearly distinct muscles. The thigh bone and the hip bone (femur and coxal) form an angle of 90°.
Lower thigh - Length slightly inferior to that of the thigh and of an obliqueness of 50°-55°, with strong bone structure and well visible musculature.
Stifle - The femoral-tibial (hip bone-shin bone) angle is about 110°-115°.
Hock joint - Very long in relation to the length of the leg, its length is about 2,5/10 of the height at the withers. The tibial-tarsal articulation forms an angle of 140°-145°.
Hock - Strong and lean, its shape almost cylindrical, perfectly straight and parallel, its length is about 1/4 of the height at the withers; eventual dewclaws should be removed.
Hind feet - Smaller than the forefeet, round with well-knit toes. Pads dry, hard and pigmented. Nails strong, curved and of dark color.

GAIT AND MOVEMENT: This constitutes a typical characteristic of the breed. At the walk, the gait of feline type of lion steps, is slow and resembles that of a bear. The trot is distinguished by a strong thrust of the hindquarters and a good extension of the forequarters. The dog rarely gallops; usual gaits: walk and trot - pacing is tolerated.

SKIN: Thick, abundant and loose all over the body, particularly on the head where it forms numerous folds and wrinkles, and at the lower part of the neck where it forms a double dewlap.

Type of coat - Short, rough and hard, dense, of the same length all over, uniformly smooth, fine and measures 1,5 cm maximum. Must not show any trace of fringing.
Colour of coat - Preferred colors are: gray, leaden gray and black, but also brown, fawn and deep fawn(red deer), with, sometimes, little white patches on the chest and on the tip of the toes. All these coats may he brindled; hazel, dove-gray and Isabella shades are tolerated.

SIZE AND WEIGHT: Height at withers - males 65-75 cm. Females 60-68 cm. Some tolerance of 2 cm. more or less is allowed. Weight - Males 60-70 kg. Females 50-60 kg.
FAULTS: Any departure from the foregoing points constitutes a fault which must be penalized in proportion to its degree.

  • SERIOUS FAULTS: Pronounced undershot mouth; gay tail (trumpet tail), sizes bigger or smaller than the limits allowed.
  • DISQUALIFYING FAULTS: Overshot mouth; accentuated convergence or divergence of the facial-cranial axes; top line of muzzle concave or convex or very aquiline (Roman nose): total depigmentation of nose; wall eye; total depigmentation of the upper and lower eye lids. Absence of wrinkles, folds and dewlap.

NOTE: Male Animals should have two apparently normally developed testicles fully descended into the scrotum.


Hungarian version:

A Mastino Napoletano a Római Molosszus leszármazottja, amelyet Columella a De Re Rusticában az időszámításunk előtti első évszázadban ábrázolt. E kutyák a római csapatokkal eljutottak Európa minden részébe, aktív részesei voltak a csatáknak, mint kiváló harcosok. Ily módon e fajta hozzájárult számos más európai ország molosszusának kialakulásához. Az eltelt hosszú évszázadok ellenére ez az ősi fajta a Vezúv lábánál, Nápoly környékén fennmaradt, és szinte csodával határos, hogy mennyire megőrizte az eredeti alakját. A mai „Mastino Napoletano” elnevezést 1947-ben kapta, amikor is a Piero Scanziani vezette munkacsoport megalkotta a fajta első hivatalos standardleírását. Ezt azóta többször módosították részleteiben, jelenleg az 1991. november 19-ei változat van érvényben.

A Mastino Napoletano nagytestű őrző-védő kutya. Színe legtöbbször szürke vagy fekete, de előfordul mahagóni, homokszínű, sőt barna színben, illetve mindezek csíkozott változataiban is. A mellkason és az ujjvégeken fehér foltok lehetnek. Szőre rövid, erős, sűrű, egységes hosszúságú (maximum 1,5 cm), az egész testen sima, tapintása finom, lágy. A kanok marmagassága 65-75 cm, a szukáké 60-68 cm. A standard +/- 2 cm tűréshatárt ír.

A Mastinot masszív, igen erős felépítés jellemzi, robusztus, energikus. Megjelenése erőt sugárzó, egyszersmind fenséges. Abszolút különlegesség, igazából semmilyen más fajtához nem hasonlítható.
Ez elsősorban a fejnek tulajdonítható, ami a Mastino legjellegzetesebb része, de az igazi Mastinot ismerők tudják, hogy sok tulajdonságával, jellemzőjével szinte cáfolja az általános kutyás, sőt állatorvosi szabályokat. Éppen ezért elbírálásához is speciális szempontokat kell figyelembe venni, és a részletek alapos ismerete mellett „érezni” kell a fajtát.
A szép Mastino látványa az őt megpillantóból valamiféle érzelmet, rácsodálkozást kell, hogy kiváltson. Ez legtöbbször pozitív, de természetesen előfordul, hogy valakit taszít a fajta. Az azonban igen valószínűtlen, hogy egy a fajta igazi reprezentánsa mellett mindennemű észrevételezés nélkül elmenjen valaki. Úgy is mondhatnánk, hogy egy „aah!”-t vagy egy „fúj!”-t kiváltó kutya.

A Mastino tudja, hogy nagyon erős, és azt is tudja, hogy ezzel mások is tisztában vannak. Éppen ezért sem megjelenésében, sem viselkedésében nem vad, nem agresszív, tehát semmiképpen sem egy „fenevad” – ahogyan azt sajnos sokan, nagyot tévedve próbálják beállítani, sőt elvárják tőle – hanem egy nemes megjelenésű, tekintélyt parancsoló, roppant impozáns, vastag csontozatú, erőtől duzzadó, fölényének teljes tudatában lévő, nyugodt, kiegyensúlyozott karakterű, különlegesen hűséges, intelligens „királyi fenség”, aki gazdáját és a vele élő közvetlen családtagokat – különösen a gyermekeket – illetve annak javait minden körülmények között védelmezi.
Feltűnő, hogy méretekben és megjelenésben is milyen nagy az eltérés kanok és szukák között, ebben is, mind sok egyébben, érdekes a hasonlóság a Mastino és az oroszlán között.

A típusosságot leginkább meghatározó testrész a fej, amely a kutyák elbírálásánál az összbenyomás mellett a legfontosabb tényező. A standard igen aprólékosan, a legkisebb részletekre kiterjedően leírja az elvárásokat. Tehát semmiképpen sem szabad leegyszerűsíteni a kérdést azzal, hogy minél „bőrösebb” legyen és minél rövidebb legyen az orra! Különösen azért nem, mert ez így nem igaz.

A Mastino feje igen nagy, masszív, széles. Hossza a standard szerint 3/10 része a marmagasságnak, ám az olasz és a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a leginkább csodált, legjobban elismert, győztes kutyák teljes fejhossza körülbelül 3,5-3,8/10 része a marmagasságuknak. Igen fontos azonban rögtön hozzátenni, hogy a fejhosszúságnak mindenképpen megfelelő szélességgel kell párosulnia, mert a hosszú, keskeny fej – legyen az bármily „bőrös” is – komoly hiba, az ilyen kutya nem típusos.

A koponya és az arcorri rész úgy helyezkednek el egymás előtt illetve mögött, mint egy nagyobb és egy kisebb kocka, hosszuk aránya 2:1 (ez igen fontos), tehát a koponya 2/3 míg az arcorri rész 1/3 részét képezi a fej teljes hosszának. Tehát például egy 74 cm marmagasságú kan esetében, amelynek mondjuk 27 cm hosszúságú a feje, ideális esetben 18 cm a koponya rész és 9 cm az arcorri rész hossza. Ismételten hangsúlyozzuk azonban a fej megfelelően nagy szélességét.
A koponyarész széles, a fülek között sík, az elülső részen enyhén domború. Az arccsontok közötti távolság nagyobb a fej teljes hosszának a felénél. A koponya és az arcorri rész felső hosszanti tengelyei párhuzamosak.

A fejet laza bőr fedi, amely jellegzetes redőket alkot. E redők közül a legjellemzőbb az, amelyik a szemöldökből ereszkedik le az ajak külső szélébe, illetve a tokába. Az arcorri részt is kifejezett redők borítják.
A stop határozott.

Az arcorri rész felső vonalának meghosszabbításában van az orr, amely az ajak elülső függőleges síkja előtt helyezkedik el. Az orrlyukak terjedelmesek, jól nyitottak. Az orr színe a szőrszín függvénye, így például a fekete szőrű egyedek orra fekete, a mahagónié barna, a többié sötétszürke/barna.

A fang széles, mélyre lelógó. Alsó és felső illetve a két oldalsó széle párhuzamos, így a fang szemből nézve majdnem négyzetesnek tűnik.

Az ajkak nehezek, vastagok, lelógók. Szemből nézve a felső ajkak a találkozási pontjuknál fordított „V”-t képeznek. Igen jellemző és fontos, hogy a felső ajkak alsó-külső széle és a szemek külső széle azonos függőleges síkba esik, így azok összekötve egy „majdnem-négyzetet” képeznek.

A fogazattal kapcsolatban ismét némi különbség van a standardleírás és az olasz leírók által meghatározott gyakorlat között.

A standard ugyanis számbelileg komplett fogazatot ír, ami felnőtt kutyáknál 42 fogat jelent. A fogak elrendeződése csakúgy, mint a többi fajtánál mindkét sorban a következő (alul, felül): 3+3 metszőfog (1), 1+1 szemfog (C), 4+4 előőrlő fog (P), majd a felső sorban 3+3, az alsóban 2+2 zápfog (M).

A harapást illetően pedig az ollós illetve harapófogó-szerű a standard előírása.

A már említett gyakorlatban a harapás hibáit a következőképpen bírálják el:
A kifejezett hátraharapás hiba. Az olyan előreharapás, amelynél a felső fogsor elülső része érintkezik az alsó fogsor hátsó részével, nem számít hibának. Az 1-2 mm-es előreharapás enyhe hiba, a körülbelül 3-4 mm-es előreharapás már jelentősebb, míg az ennél nagyobb előreharapás már nagyobb pontlevonást eredményez a bírálatnál.
Súlyos hibának számít az olyan előreharapás, ahol csukott szájnál láthatóak az alsó szem és/vagy metszőfogak.

A fogak számbeliségével kapcsolatban így foglalható össze a fajta legelismertebb bíróinak hozzáállása:
A P1 fogak hiánya elhanyagolható, a P2 hiány igen kis jelentőségű, és csak a nagy, fontos premolarisok (előőrlő fogak), azaz a P3, P4, valamint a molarisok (zápfogak), azaz az M1, M2 hiánya valamelyest jelentősebb (az M3 hiánya ugyancsak kis jelentőségű).
A törekvés az, hogy az úgynevezett fontos fogakat (P3, P4, M1, M2) nélkülöző kutya lehetőleg csak akkor legyen Champion, ha a többi tulajdonságában megközelíti a tökéletest (tökéletes Mastino nincs!). Ilyen kutyáknál gyakran néhány „fontos” P fog hiánya is elnézhető.
Jó példa erre a Francia-, Spanyol és Interchampion Desiderio de Néropolis, aki két P3 hiánnyal is sokszorosan győztes kutya, de Olaszországban is találhatunk jó néhány olyan Champion címmel rendelkező Mastinot, amelyiknél hiába is keresnénk valamelyik P3, P4 fogat. Hiány esetén jelentősen enyhít a megítélésen, ha a két oldalon szimmetrikusan hiányoznak a P fogak. Tehát például kisebb jelentőségű, ha hiányzik, mondjuk két alsó P3, vagy két alsó P4, esetleg egy P4, nagyobb jelentőségű viszont, ha például ekképpen hiányoznak a fogak: bal alsó fogazat komplett, jobb alsó sorból hiányzik P3 és P4.

A szemek a frontális síkon egymástól távol helyezkednek el. A szemgolyók kissé mélyen ülők. Az írisz színe általában árnyalattal sötétebb a szőrszínnél, azonban egy világos színnel csíkozott egyednél lehet világosabb is. Gyakori az alsó szemhéjak nyitottsága, amit elsősorban az igen laza, nehéz bőr okoz.

A füleket általában csonkolják, amik így egy majdnem egyenlő oldalú háromszöget alkotva lehetőség szerint a fejtető felé hajlítva helyezkednek el („olasz fül”).

A fül levágásának tradicionális és esztétikai szempontok mellett gyakorlati jelentősége is van (hiszen pontosan ezért alakult ki évszázadok alatt a fülvágás hagyománya). A meghagyott fül a Mastino egyik legérzékenyebb pontja, igen vérbő és egy játékos harapás is maradandó és igen fájdalmas sérülést okozhat. Pedig ez amúgy nem jellemző a Mastino esetében, mert vastag, erős, laza bőrében szinte alig találhatók érzőideg-végződések.

A nyak rövid, nagyon erős és izmos. A felső vonala enyhén konvex. A fejről indulva óriási bőrlebernyeg lóg le a nyak mintegy feléig.


A törzs hihetetlenül erős és rendkívül széles. A Mastino törzse nem kvadratikus, hanem mintegy 10%-kal hosszabb, mint a marmagasság. Ennek ellenére az egész kutyát nem „szelheti ketté”, nem kelthet heterogén benyomást.
A törzs is laza bőrrel borított, az igazán típusos egyedeken 5-10 cm-es bőrlebernyeg látható a has alatt. A mellkas szélességét és mélységét tovább fokozza az onnan lenyúló bőrtömeg.

A hát vonala egyenes, de nem tekinthető hibának az enyhén emelkedő hátvonal, különösen a fiatal egyedeknél, ez is molosszer jellegzetesség.

A felkar erősen a testhez simul, rendkívül izmos, az alkar függőleges, egyenes csontozatú. A végtagok nagyon vastagok, párhuzamosak. A mancsok enyhe franciás állása, ha nem járul mozgásbeli zavarral, nem tekinthető hibának. Ez az anatómiai sajátosság fokozza a Mastino stabilitását, küzdelemben szinte lehetetlen fellökni. A mancsok kerekek, nagyok és kevésbé zártak, mint az úgynevezett macskamancsú fajták esetében. A karmok pigmentáltak és igen erősek.

Járásnál a Mastino az egész talppárnát igénybe veszi, ettől olyan oroszlán-szerű a járása. Ügetésnél pedig a talp rugóként működik, és így biztosít tért ölelő és rendkívül ruganyos mozgást a kutyának.

A comb hosszú, széles, a jól izmolt kutyáknál az izomkötegek határozottan elkülönülnek és kidomborodnak. A lábszár erős csontozatú, dőlési iránya elölről hátrafelé körülbelül 50-55 fok, a combcsont-sípcsont szöge körülbelül 110-115 fokos. A térdhajlat hangsúlyos.

A csánk oldalai minél szélesebbek, annál jobb, néhány egyeden itt is megjelennek a laza bőrredők, amelyek főként mozgásban megfigyelhetők. A lábközépen esetleg előforduló fattyúkörmöket amputálni kell.

A hátulsó mancsok az elsőkhöz hasonlóak, kiválóan alkalmasak arra, hogy a ruganyos mozgáshoz a megfelelő tolóerőt adják.

    Ha végleg eldöntöttük, hogy következő éveinket egy vagy több Mastinoval kívánjuk leélni, elindulunk kiválasztani a kölyökkutyát. Mindenekelőtt el kell dönteni, ki milyen célból kíván Mastinot tartani. Ha tenyésztési céllal, vagy kiállításokon való szereplés reményében vásárol valaki kutyát, esetleg „csak” szép, minőségi Mastinot szeretne, rendkívüli körültekintéssel kell kiválasztania a szülőket, a tenyészetet és az egyedet.

A kiskutya legyen élénk, egészséges. Küllemét tekintve pedig legjobb, ha minél inkább hasonlít a „nagyokra”, ugyanis a 7-8 hetes kölyök arányaiban rendkívül hasonlít a leendő felnőtt kutyáéra.

Ha elhoztuk a kölyökkutyát és még nincs levágva a füle, ezt 2 és 3 hónapos kor között tegyük meg. A fülvágás kapcsán feltétlenül néhány szót kell szólnunk az altatásról. Ez a fajta a lehető legérzékenyebben reagál az altatószerekre. Mindenképpen a súlyuk töredékével kell számolni, ha altatószer adagolására kerül sor. Ez részben abból adódik, hogy az igazán típusos kutyáknál az összsúly igen jelentős részét a bőr teszik ki. Figyelembe kell venni a szokatlanul erős csontozatot, és az anyagcserében jelentkező sajátosságokat is.
Mindenképpen beszéljük ezt meg az állatorvossal még az altatás előtt.

Mivel a Mastino nagytestű kutya, különösen fontos a minőségi táplálás. Amire itt külön is fontos kitérni, az az ásványi anyag pótlása. Általában szükség van külön kálcium-foszfor bevitelre.
Ma már számtalan kiegészítő kapható, a mai ismeretek szerint a fejlődésben lévő kutyáknak a legelőnyösebb Ca-P arány az 1,2:1.
Nagyon fontos minél előbb elkezdeni az adagolást, mert ami kölyökkorban nem épül be a csontokba, azt később már nem lehet pótolni.

A kölyök óriási ütemben nő, fejlődik, 6-7 hónapos korban nem ritka, hogy egy kan eléri az 50 kg-ot. Ezért is kell nagy figyelmet szentelni a kíméletes és tudatos mozgatásnak. A csontozatnak, az ízületeknek és a fejlődésben lévő izomzatnak amúgy is hatalmas megterhelést jelent a kutya percről-percre növekvő tömege, nem szabad tehát további terhet róni a kölyökre, fiatal kutyára az erőltetett mozgatással. Ideális esetben a kis Mastino füves, földes kertben töltheti „gyermekkorát”, és 1 éves koráig csak annyit mozog, amennyit ő akar. Ez nem azt jelenti, hogy egyszer-egyszer nem vihetjük ki az utcára szoktatás céljából, vagy kutyák közé. Ellenkezőleg: a szocializálódás rendkívül fontos, de a direkt futtatás, az erőltetett séta mindenképpen tilos, sőt a kicsi egészsége szempontjából veszélyes is.

A Mastino alkatából adódóan sem futókutya. Évszázadok óta arra tenyésztik, hogy kis helyen küzdjön, és csak rövidtávon legyen gyors és robbanékony. 1 éves kor után – amikor a csontosodás és a porcosodás befejeződik – lehet elkezdeni fokozatosan mozgatni. Kitűnő erre az úszás, amely gyakorlatilag az izületek megterhelése nélkül fejleszti az izomzatot. Sajnos erre csak kevés tulajdonosnak van lehetősége, így marad a séta. Amennyiben lehetséges, ne betonon, aszfalton járjon a kutya, ugyanis az nagyobb sérülésveszéllyel jár (izületek, csonthártya gyulladása, porcok leválása, stb.).

A leendő kiállítási kutyáknál figyeljünk a fajtára oly jellemző gyönyörű, aktív ügetésre, amit nem árt már fiatal korban pórázon gyakorolni. Tegyük ezt akkor, amikor a kutya már „kitombolta” magát, de még nem túl fáradt. Soha ne hagyjuk pórázon poroszkálni!

A kölyök kiképzésén tulajdonképpen a különféle ingerekhez való szoktatást értjük, némi fegyelemre szoktatással. A Mastino nem munkakutya! Ne várjuk el tőle, hogy 60-80 kilójával palánkot ugorjon, létrát másszon, agility versenyek sztárja legyen. Viszont ne tévesszen meg senkit egy napon elnyúló, lihegő kutya, amely látszólag meg sem tud moccanni. Az tudja csak igazán, micsoda tűz és robbanékonyság van ebben az óriásban, aki már látott Mastinot támadni, vagy éppen ellenkezőleg, a gazdájának örülni.

Így is kell nevelnünk a kölyköt. Legyen nyugodt, higgadt, békés, ha nincs rá oka, ne támadjon. Viszont az éles helyzetekben tudnia kell, hogy mi a dolga. Szoktassuk hozzá a lehető legtöbb szituációhoz. Mozogjon biztonsággal a tömegben, tudjon viselkedni a többi kutya között, de gyakoroljuk a területvédelmet, személyvédelmet. Az igazi, vérbeli Mastinoval vigyázni kell a csibészkar fogatásánál, mert szinte lelki szenvedést okoz neki az eresztés.

Nyilván sokan szeretnének Mastinot lakásban tartani. Bár nyugodt, nem ugatós, mégsem lakásba való kutya. Testének méretei nem igazán vallanak szobakutyusra, azon kívül melegben gyakran nyáladzik és nem utolsósorban: egetverően horkol.

A Mastino minden olyan értékes tulajdonsággal rendelkezik, amely őt az egyik legkiválóbb és legalkalmazkodóbb baráttá, társsá teszi.


honlapkészítés | korlátlan tárhely